Peti bácsi blogja

Nos, igen. Csak ír, meg ír – de írrral nem szolgál… Hát ilyen ember ez az ember. Ejnye, no!

Aztán csak a panszáradat a népektül, hogy fáj nekik a nagy élet, meg minden sz*r, amiről azt mondják, hogy mindez vele jár – úgyhogy Te csak éljél, fiam, ha beledöglődsz is… Segítség, hogy ezeket elviseljük, meg nincsen szál se. De az élet kegyetlenségében is látni kellene a szépséget. Tudom, mazochizmus, de tán mégiscsak megy némelyeknek. Arnold Schwarzeneggerbe is beleszeretett valaki egykoron… Pedig, az már…na… Ám, hogy miképpen lehet rávenni az ember fiát arra, hogy ÉLJEN, az nehéz feladat, tán lehetetlen is. “Én olyat nem is tudnék” (Forrest Gump). De vannak módok arra, hogy elviselhetőbbé tegyük a létet – erre volt egyik példám a paraszt-velnessz -, vagy egyszerűen csak túléljük az életet.

Én meg itten a Neten csak próbálkozom – legalább nekem jobb legyen. Próbálkozom és talán sikerül is pár percre azoknak is gyógyulást okozni, akik csak olvassák ezeket a bejegyzéseket. Mert nem kell itten rögtön világmegváltani, elég, ha egy rövid időre engedjük, hadd rohanjon nélkülünk. Hát, én sem akarom itt a megváltót játszani -úgysincs olyan jellegzetes arcszőrzetem és hajzatom-, s nem fogok küzdeni a globalizáció ellen – az interneten? már ne haragudj!-, mint sok híres ember, popsztár, miegymás egyedek. Akik a globalizáció minden vívmányát felhasználják azért, hogy tudassák antiglobalizációs nézeteiket. Mint amikor Thürmer Gy. -most már kommunista- munkáspárti elnök a McDonald’s-ba hívja össze a taggyűlést – hogy egyem meg őket… Tehát ez nem a nagy vekengések oldala a hatalmas nagy dógokról, ez csak egy kis blog a sok között, ahol felmerülhetnek mindennapi problémák, s talán néha egy-egy lehetséges megoldási kísérlet.

Van, aki könyvet ír és ad ki. Van, aki zenéket, dalokat szerez és játszik el rengeteg sok ember előtt… és van, akinek ki van az összes mindene már az egésszel és nekiül blogot írni. Léteznek tehát kiugrási pontok. De nem kellene ezt ilyen véresen komolyan venni. ezek is csak aprócska kis lyukak, amiket nyitva hagyott nekünk a rendszer, adván egy kis reményt, hogy túl lehet élni, és hogy lám: azért vannak itt is lehetőségek, bármi megfogható és saját képünkre alakítható “és csak azért van zárva, mert zárható“; szóval, hogy akár a miénk is lehetne a világ. Óh, balga ember! Szemeden hályoggal. génjeidben tagadással – mi a fenét képzelsz magadról???! Hogy netán tehetsz bármit? Vagy tényleg azt csinálhatsz, amit akarsz? Felnőnél végre? Elfelejtenéd a meséket? Azokat, amiket meghasonlott, szolgalelkű tanítóid égettek beléd… Akik könyvből tanították neked a szabadságvágyat, és fűtött szobákban forradalomról meséltek neked – közben-közben finom borokat kortyolgatva. Eredj már!

Félre minden forradalommal és gyanúsan szép ideákkal. Ki velük az ablakon – legyen ez a szórás szabadsága! Tovább a lenini (ma már Muskátli !) úton – és próbáljunk nem belepusztulni.

Kedves illúzióvesztett sorstársaim!

Hinni kell a lottóötösben, meg a mikiegérben és mindenki barátjában: szupermenben! Más nincs. Csodavárás? Ugyan… ez ma a realitás. Nem, mintha ennek örülnék. De észre kell venni, hogy a táplálékláncban is milyen mélyre süllyedtünk. És ha már megesznek, hát hadd legyen. Kapjanak be, faljanak fel – bekaphatják! De azt hinni, hogy az oroszlán torkában csúnyákat mutogatni, vagy szidni az oroszlán anyját hősi tett, botorság. Hiszen mire odakerülünk, már mindenki hátatfordított – és a tévét bámulja, mert ott minden élesebben látszik, ha nem is tisztábban. Meg ott aztat is megmondják, hogy tulképpen itten mi is történt a maga igaz valójában. Mert már rég itt tartunk. De ne ríjjon a pittyünk, mer’ ezt is mi tettük saját magunkkal.

Úgyhogy nem fogok én itt gyógyszert adni az élet ellen. Nem tudom kézrátétellel gyógyítani az üszkös testrészeket. És már nem is nagyon akarom. Csak próbálkozom néhány – nem túl kenetteljes – dologra rányitni a szemét, annak a cskélyszámú emebernek, akik még olvasnak is a neten, engem.

A mai gyógyító zene: Malacka és a Tahó – Az gáz!

Ajánlott irodalom: Budapest utcajegyzéke.

Ajánlott lenne végre harapni pár falatot.

Úgyhogy: “csak haladjunk, mert a hal adja a másikat”!!!

Ja!!! Mai feladvány:

Mi volt a halakkal az Özönvíz idején? Noé akváriumot is épített?

A megfejtéseket elküdhetitek bárhová.

Belenéztem a blogodba – gondoltam  kölcsönös és érdekmentes leszek. Verseidnél megálltam egy rövid időre…hümmm…. De az elemzések majd inkább máskor. Most egy kis személyes segítség. Egy zsenge boldogult lyánykoromból:

Robbants szét egy agyat

Hogy beszórjon egy falat

Neked is jut egy falat

Adok bort, kenyeret, meg halat

            (Jézus-mánia ‘99.)

Bocs!

Ja, egyébként meg tessék gyógyulni megfelé!!!

Ne drogozz – blogozz!!!

Az idei Szigetről egy igen jó fotó. Amin engem láthattok a “paraszt-velnessz” gyakorlása közben. Az eljárás lényege maga a tudatos semmittevés cigi-sör-kávé szabadon válsztott elemek közbeiktatásával. Ha közben többezer watton szól a Kispál, vagy Manu Chao, akkor igazán hatásos a gyakorlat. Megjegyzem Csepregi Éva, vagy Uhrin Benedek hallgatása közben inkább maradandó idegi károsodásra számítsunk, ne lelki gyógyulásra. Ezért ezeket a megoldásokat nem ajánlanám még kezdőknek sem. Ha jól csináljuk: teljes testi-lelki felfrissülés garantált – alkalmi alkoholfogyasztóknak viszont még rá kell számolni a “másnap”-gyakorlatot (lásd még: katzenjammer after party!), de edzettebb sorstársak egy-két nap alatt belejöhetnek ezen gyönyörű sportág gyakorlásába. Így felejthetjük el kis időre munkahelyi fáradalmainkat (főnök-hülye, kolléga-lustadögalkoholista, kollegina-aztabüdöskurváját), házasságunk nehézségeit (mitakarmármegintezanőstény), valamint bármit, ha elegendő alkohol tartalmú italt tudunk bevinni szervezetünkbe tartósan, némi stabilizáló kávéval és sok-sok nikotinnal körítve. Tömény szeszeket nem ajánlanék. Egyrészt áraik miatt, ami tönkreteheti gyakorlatunkat – ha folyton az egyre laposodó pénztárcánkra gondolunk, másrészt a töményitalok gyors bomlásának köszönhetően, pont az ellenkezőjét érhetjük, mint amiért elkezdtük a paraszt-velnesszt. Hiszen a másnap-utógyakorlat hosszabb ideig fog tartani, mint maga az elérni kívánt lelki felfrissülés. Tehát dupla defecit – akkó’ meg minek…

Jómagam ezen gyakorlatokat évi rendszerességgel végzem, de akkor egy héten keresztül – a Sziget Fesztivál kerettein belül. Ilyenkor nyugodtan reggelizhetünk Pilsner Urquellt, vagy Drehert – kedvesünk nem fog megkorholni érte. Egyre vigyázzunk: Ő nehogy kedvet kapjon a paraszt-velnesszhez! Mer’ akkó’ ki fog a sátorba cipelni?!

További jobbulást mindenkinek!!!

“Semmi és puszta, puszta és semmi

                                    csak erről tudunk híresek lenni”

                                        (Müller Péter Sziámi)

Reakció erre:http://www.origo.hu/itthon/20070924-ujtikos-a-foldi-paradicsom.html

http://www.origo.hu/itthon/20070924-ujtikos-a-foldi-paradicsom.html?pIdx=1

Elex barátom küldött két linket, és én időt-fáradtságot nem sajnálva elolvastam az ott leledző cikeket – a világ jobbulására és magam vidulására. Ezekben a cikkekben egy kisfalut, bizonyos Újtikost emlegetnek és festenek le mint a földi paradicsomot. Nos, úgy látom végre már elérkeztünk arra a pontra, ahonnan (úgy gondolnánk) az emberi butaság már tovább nem mehet. De a csodákban hinnünk kell a mai világban!

Gondolom a cikket olyan emberek írták, akik kb. úgy vizsgáztak le kutatásmódszertanból, mint én a főiskolán – t.i. azóta megszűnt hallgatói jogviszonyom a Nyíregyházi Főiskolával, az utolsó félévem az államvizsgával ott lóg a levegőben. De nekik akadt módjuk arra, hogy tudományos értekezésüket közreadják. amióta internet van: mindenki találhat módot és lehetőséget szellemi termékeinek közzétételére. Hál’ Istennek (??) cenzúra nélkül. A gondom az, hogy a második linken található írásban azt is elmagyarázza, tudományos kutatásoktól meg nem szokott emberi egyszerűséggel, hogy miként is jutottak erre a fatális következtetésre – miszerint Újtikos a földi paradicsom, a “legpöpecebb” hely az országban. Nem baj, gondoltam volt már rosszabb is – ahogy Apám szokta mondani: Nagy a Jóisten állatkertje, csak alacsony a kerítés, oszt’ minden jószág kimászkál. Elmentem volna emellett is csendben, minden szó nélkül, ha éppenséggel nem lennék érintve a témában bizonyos történelmi okok miatt.

Az igazi gond az, hogy több szálon is kapcsolódom az adott településhez. Elsősorban az a tény, hogy a szomszéd faluról van szó – és ily’ módon elég jó rálátásom van az ottani dolgokra. Volt szerencsém a faluhoz többször is – nekem nem kell bemutatni. Több ismerősöm, sőt családtagom is kapcsolatban van Tikossal, mint munkájuk helyével – innen is több információm származik, mint a cikkek írójának. Továbbá: egy kistérségi társuláshoz tartozik lakhelyemmel, tehát…. Én nyertem!

Azt, hogy Újtikost földi paradicsomként tüntetik fel, nem igazán lep meg; évkkel ezelőtt ugyanis már szóba jött ez a név, csak akkor egyfajta lottó-őrület kerítette hatalmába a népeket. Történt pedig, hogy a kilencvenes évek dereka táján valamilyen statisztika kimutatta, hogy az adott helyen viszonylag sok lottónyeremény talál gazdára. Vagyis, az országos átlagot tekintve, nagyobb a nyerési lehetőség ezen szerencsjáték esetében, mint bárhol máshol kicsiny hazánkban. De nem lett itt vége, hiszen magunkat, magyarokat ismerve, beindult a “lottó-lavina”, mert egyszerre mindenki itt akarta megvásárolni nyereményszelvényét – ezzel együtt szerencséjét. Ennek az öngerjesztő folyamatnak több következménye is lett: első körökben a szerencsehullám még magasabbra hágott, azon egyszerű oknál fogva, hogy rettentően sok szelvényt adtak el ezen kis helyen és a település lélekszámát figyelembe véve (ám a tranzit-lottózóktól eltekintve) még jobban megugrottak a számok a statisztikusok előtt. Egy időre… Utána jött az, amit csak a teljesen balgák nem gondoltak volna: elkezdett csendesedni a falusi lottóláz, mert csökkent a nyerések száma – hiszen azt már az egy helyen eladott szelvények számához viszonyítva számolták ki, az arra szakosodott emberek. Volt lottóláz, nincs lottóláz. NAHÁT…. Ez aztán szépen visszavetette a falu idegenforgalmát, ezzel együtt a helyi “GDP” is lecsökkent a régi szintre. Mert amíg a láz tartott jól ment a kocsma, a bolt, minden. Volt értelme reggel felkelni és ÉLNI Újtikoson. Dehát minden véget ér egyszer.

Jó lenne azért azt is tudni, hogy a tanulmány szerzője nem újtikosi-e véletlenül… Mert ilyen esetben szó lehet akár a helyi village-management tudatos imázsépítő munkájának egy jól kidolgozott részéről. Ebben az esetben nincs semmi kivetnivalóm a cikkekkel kapcsolatban. SŐT! Hajrá, Újtikos!!! De ha a szerző ténylegesen az általa leírt módszertan alapján érkezett el a faluhoz, és a földi paradicsomként aposztrofált őrülethez, akkor csókoltatom a magyar felsőoktatást. Így már nem is akarok nyíregyházi diák lenni többet (Nyilas Misi meg viheti a pakkját, oda, ahol a Nap nem éri többé).

Nem derült ki számomra, hogy a szerző milyen hosszan tartózkodott a  településen. Mert, ha csak addig, míg autóval végigért a főutcán (kb. két perc ellenszélben), akkor marha gyorsan kellett jegyzetelnie – amiért viszont (mint sportteljesítményért) jár egy főhajtás. Ha viszont rádobott egy bő félnapot a témára, szeretném megkérni T. szerzőt, hogy keressen az életben más területet (talán a faipart ajánlanám), mert ha ilyen mélyen ássa bele magát tudományos munkáiba, nagy és csúnya meglepetések fogják érni.

Tudom, falusilag kissé elfogult vagyok. Ugyanúgy, mint gyermekkori barátom, aki ezen cikkeket ajánlotta. Ezért is történhet az, hogy az ún. faluról írott dolgok néha felbőszítenek. Bár az is igaz, hogy azzal, hogy “ebben a faluban is magas a munkanélküliség; olyan kevés jövedelem jut egy főre, hogy az már több főre jut; hogy a néni-bácsinak a kertjében kell mindent megtermeszteni, mert nincs pénze a bótban megvenni; hogy autó sem jár az utakon, mer’ nincs olyan a faluban (a polgármesteren kívül), aki egy járművet fenn tudna tartani…. Hát, igen. Ennek valóban nem lenne hírértéke a magyar médiában. Mindegy, azért valamit csak írtak a szomszédokról.

Ám, ha lehetne, máskor tessék mögé nézni a fehérre festett kerítéseknek. Tanítottak, tanítanak a felsőoktatásban szociológiát is – tessék a tanulmányokat hasznosítani a mindennapokban (sokba került az a diploma!)!

Na most mondja valaki, hogy segített rajta a Norbi!!!

Egyik barátom szeret ilyen pólókban feszíteni és az ilyen feliratok az Ő testén komolyan is veszik. Ugyanis kb. 130 kilós a kolléga és igen jóhumorú.  Egyszer a strandon befeküdtem a pancsoló madencébe, csak úgy üzemen kívül, három sör után. Mikor felnéztem, azt láttam, hogy ez a hatalmas test felülről közelít és rám akar ugrani…

Soha ezelőtt még nem volt halálközeli élményem. Azóta becsülök minden olyan embert, aki “onnan” visszajött.

Nem hiszek update Norbinak, még ő is elhízhat – és akkor mit csinálnak emberek tömegei…(?!)

Amit igértem, betartom: nem kímélem tovább a világháló mindenre elszánt kalandorait és betekintést nyújtok teljesen hétköznapi és rettenetesen unalmas életembe.  Nem hiszem, hogy sokakat érdekelne egy harmincéves (és hülye) uszodamester élete – főleg így, a strandszezon elmúltával… Ámbár, ki tudhassa?!  Most úgy csinálunk, mintha én csak írogatnám a saját kis naplómat, mások meg aljas módon beleszemtelenkednek minden nap, csak hogy titkaim kikutassák. Hah, hogy az én titkaim – jól van, na. Tisztában vagyok vele, mit jelent a blog, és azzal is tisztában kell lennem, hogy nem vagyok híresség, a tévében naponta sztárolt celebritás, csak egy szürke átlagember, átlaggondokkal – így valszeg nem is fogok látogatottsági rekordokat döntögetni ezzel az oldallal, bár nem is ez a cél. A célom a céltalanság egyszerű megfogalmazása és túlélése oly’ módon, hogy kiírom magamból gondom-bajom, használva a netet, akár egy ingyenes pszichoterápiát. Bízván abban, hogy szennyesem és frusztrációim kiteregetésével nem gyarapítom a terápiára szorulók amúgy sem szűkös táborát.

Akkor vágjunk is azzal a közepébe (“in medias rex”), hogy most is csak azért ültem neki írni, hogy húzzam az időt. Mintha csinálnék valamit. Ugyanis kivettem jól megérdemelt szabadságom egy részét, s hogy kipihenjem a nyár fáradalmait, a harmadik pihenésre szánt napon kiagyaltam, hogy ki kellene festeni a lakásunk egy részét. Konyha, előszoba…apróság. Már ha az embernek meg van minden kelléke a dolgokhoz. Csakhogy az én szerszámaim – hogy, hogy nem – szépen eltűntek tavaly óta, mikor is a fürdőszobát áldottam meg némi frissítő festéssel, ily módon áldozván a “csináld magad”-mozgalmak oltárán. Tehát a szükséges falfesték mellé még beszerezhetek kétféle hengert, min. egy ecsetet, etc, hogy tényleges munkába foghassak. Nem baj, a fő az, hogy egészség legyen!   Persze, két napja húzattam ki egy odvas fogam, aminek a helye természetesen jobban fáj, mint ő maga. Úgyhogy lehet szenvedni, hiszen ráérek, szabin vagyok. (azért nincsenek szabin nők, mert félnek az elrablástól – de csak egy cseppet)

Na, jó! Megyek bótba, veszek dógokat – oszt majd dógzok jó csomót, csak hogy nekem is jó legyen. Meg ugye itt van a világ boldogulása, meg hasonlók. Mert csak úgy magától nem megy előre semmi ezen a feslett nagy világon, hogy szakadna rá valami… Itt mindent vinni kell, csinálni kell – mi meg csak szorítjuk, hogy érezzük, hogy meleg… (köszönet Lovasi Andásnak!)

Már megint csak a duma, dolgozni meg büdös! Moccanok már, moccanok. Csak a derekam érzi jól magát, ha itt tespedek a gép előtt.

A feleségem valami sárgás árnyalatot szeretne a falakra. Jól megy majd hozzá, ha falra hányom a  borsót! Úgyhogy lehet keverni a színeket, jól össze egymással. Aztán jól odakenem, ha már kész van, hogy a fal adja neki a másikat… Jut eszembe,  azért szerencse, hogy létrám még akad a háznál, különben igen csak gondban lennék ilyen belmagasságnál. Tudom, van hosszabító nyél a festőhengerekhez, de az hülyeség. Mire kifesteném a konyhát, vehetnék új porcelánokat, meg poharakat, meg csillárt is.Nem azért, mert béna vagyok, csak nincs túl sok esélyem az élet kiszámíthatatlan dolgaival szemben – tehát jobb elébe menni ezen dolgoknak, tisztelt sorstársak. Jobb a békesség a világgal. Mert ha az Isten azt akarta volna, hogy bárki kifesthesen minden helyiséget, akkor most mindenkinem három méter húsz centis karjai lennének, és akkor baromi hülyén nézne ki a világ. Csak képzeljétek el: mi kínszenvedés lenne akkor minden egyes rutin feladat az életben (hátvakarás, orrpiszkálás, egyebek), és olyan messze érne el a kezünk, hogy tán még a tudatunk is kitágulna… (kicsit mintha csaponganék) De ez már egy másik lapra tartozik… csak az ne legyen túl nagy… és be tudjuk sodorni!

Mentem dógzani, majd mesélek, milyen volt…

Üdv Elexnek

Ha már ELEX nem bír magával, ideje elkezdeni valamit…

Ami új is lehetne, de én még mindig a régi vagyok.

Tehát maradok önmagamnál és jól megtermett egomat követve csak magamról, a velem történtekröl fogok itt írni – illetve olyan dolgokról, amik így vagy úgy megérintenek a mindennapok során.

Nagy dolgokat, jövőlátást, ködevést, ülve Hold-nyalást ne várjon itt senki.

Maradnak a hétköznapok, maradnak az apró-cseprő kis semmiségek.

Előre kell bocsátanom, hogy előfordulhatnak majd olyan gondolatok is az elkövetkezőkben, melyek mások értékrendszerét sérthetik.

Ezt senki ne vegye személyeskedésnek – hiszen ez egy nyílvános blog, tehát az ÉN ún. naplóm, amit bárki elolvashat. Így ha valaki valami nemtetszőt, ne sértődjön meg, ne szitkozódjon – ám reagálhat nyugodtan, arra itt is van lehetőség.

Ma ennyi – holnaptól van időm és végre kezdhetem a naplómat a neten.

/tudom: neten, mint  a gonoszok – bocs!/

Viszlát holnap – vár az új honlap!!!

Üdvözöl a BlogoZZ.com. Ez az első bejegyzésed. Szerkeszd vagy töröld, aztán indulhat a blogolás!